Félelmeink kezelése járványhelyzetben

Szerző: Klinger Mária

Az egész világ számára feladta a leckét a pandémia, amit még igazából mai napig nem sikerült leküzdeni. A vakcina kidolgozásáról szóló hírek és az oltások elindulása sokak számára reményt nyújtanak, míg mások számára további félelmekre adhatnak okot. A mindennapok túlélése mind anyagi, mind érzelmi szempontból mindnyájunk számára megterhelő. A második hullám korlátozásai, a folyamatosan szűkülő munka és szabadidős lehetőségek és legfőképp a közeli hozzátartozók illetve ismerősök körében a megbetegedések és halálesetek egyre gyakoribb megjelenése állandó frusztrációban tartanak minket.

Ez olyan, mint egy háborús helyzet, csak most nem tudjuk, hogy honnan hullanak a „vírusbombák” és, hogy mikor lesz vége.

Egyelőre próbálunk alkalmazkodni a helyzethez, de nem mindegy, hogy közben folyamatos rettegésben élünk, vagy minél több örömteli pillanatot próbálunk becsempészni a mindennapokba.

A mindennapok állandó frusztrációi előhívhatják a bennünk lévő legmélyebb szorongásainkat és félelmeinket. Beck amerikai pszichiáter szerint a szorongás abban különbözik a félelemtől, hogy a szorongás érzelmi folyamat, a félelem pedig kognitív. A félelem a fenyegető inger intellektuális értékelését jelenti, a szorongás pedig az értékelésre adott érzelmi reakció, amely olyan szubjektív kellemetlen érzésekkel jár, mint feszültség vagy idegesség, és olyan testi tünetekkel, mint szívdobogás, remegés, hányinger vagy szédülés.

A félelem akkor aktiválódik, amikor az egyén egy fizikailag vagy pszichológiailag általa fenyegetőnek tartott szituációnak van kitéve. Amikor a félelem aktiválódik, szorongást érez.

A félelem a hét alapérzelem egyike:

Vannak korspecifikus félelmek (pl. a szeparációs félelem), amelyek lehetnek túl intenzívek az adott életkorhoz képest, vagy egy bizonyos életkoron túl már nem tekinthetőek egészségesnek. A veleszületett félelem (pl. a hangos zajoktól való félelem) a születést követően azonnal megjelenhet a félelemkeltő szituációval egy időben.

A kognitív fejlődés előrehaladtával egyre kevésbé lesznek a félelmek szituációfüggők és óvodáskorra megjelenik a szorongás és a szociális félelmek, serdülőkorra pedig a nemi szerepekkel kapcsolatos félelmek is kialakulhatnak, illetve erősödhetnek a szociális félelmek (elutasítástól való félelem, teljesítményszorongás).

Dr. Karl Albrecht amerikai coach szerint függetlenül attól, hogy milyen mértékű az érzés, a félelem öt fő kategóriába sorolható.

1. Kihalástól való félelem

Dr. Albrecht szerint ez az egyik legnagyobb egzisztenciális szorongásunk. Ezek azok a pánikérzések, amik olyankor kapnak el, amikor egy magas épület szélén állunk,

vagy túl sokat gondolunk arra, hogy elkapunk egy halálos járványt.

A kihalástól, vagyis a létezés megszűnésétől való félelem több, mint a haláltól való félelem, vagy hogy hogyan fogunk meghalni. A félelmünk mélyén az rejtőzik, hogy megszűnik a létezésünk.

Példák a kiváltó okokra: sötétség, repülés, magasság, járványok

2. Csonkítástól való félelem

Ez a félelem akkor jelenhet meg, amikor a testünk egy részét elveszíthetjük, vagy behatolhatnak a fizikai határainkba vagy leállhatnak testi funkciónk. Minden olyan félelem, amikor fizikailag bizonytalanságban vagy fenyegetve érezzük magunka. (Mint például a koronavírus fertőzés is ebbe a kategóriába esik.)

Példák a kiváltó okokra: minden olyan állat, amiről azt gondoljuk, hogy bánthatnak minket, mint például a pók, a kígyó, illetve a kutya és a cápa. Továbbá szorongás a tömegtől, a tűtől, a baktériumtól, sebészeti vagy a fogorvosi beavatkozástól.

3. Az autonómia elvesztésétől való félelem

Ez annak a félelme, hogy bekorlátoznak, behatárolnak, csapdába esünk, megfulladunk. A mozgásképtelenné válástól, a bénulástól, a bekorlátozottságtól, az elfogástól, a bebörtönözéstől, a megfulladástól való félelem, illetve minden olyan dologtól, amit nem áll módunkban kontrollálni. A karantén alatt sokan élhetnek meg a korlátozások és a bezárások miatt hasonló érzéseket,

amikor nem hagyhatjuk el otthonunkat, nem látogathatjuk idős hozzátartozóinkat, főként ha egészségügyi vagy szociális intézményben vannak. Az iskolák bezárása, a homeoffice szintén előhozhatják ezeket.

Példák a „normál” kiváltó okokra: elköteleződés, szegénység, legyengítő betegség, idősödés. Továbbá azok a szituációk, amikor tehetetlennek, csapdába esettnek vagy erőtlennek érezzük magunkat.

4. Az elszigetelődéstől való félelem

Nekünk, embereknek nagyon nagy szükségünk van arra, hogy valakihez tartozzunk. Evolúciós szempontból, ha egy ősembert kizártak a törzséből, gyakorlatilag halálra ítélték. A kapcsolódás hiánya vagy mások elutasítása szó szerint veszélyezteti a jóllétünket és a túlélésünket.

A járvány alatt többször megélhettük/ megéljük a fizikai elkülönülés fájdalmát.

Példák a „normál” kiváltó okokra: kapcsolat vége egy baráttal, válás, szeretett személy halála, munkahelyi és magánéleti konfliktusok, figyelmen kívül hagyás.

5. Az ego halálától való félelem

Mindnyájunknak fontos, hogy szeretetreméltónak és értékesnek érezzük magunkat és hogy egészséges kapcsolatunk legyen mind másokkal, mind saját magunkkal. A szégyen, megalázottság vagy értéktelenség érzését megpróbáljuk elkerülni. Ezek az érzések rombolhatják az önértékelésünket illetve a szerethetőségünket. A legjellemzőbb ide tartozó félelem a több ember előtti beszéd.

Példák a kiváltó okokra: kudarc, kritika, zaklatás, áldozattá válás, hibázás, nyilvános beszéd.

Megoldások

A félelmek kezelésének első lépése, hogy felismerjük és tudatosítsuk a szorongás érzése mögött megjelenő félelmeinket.

Vagyis, hogy mitől is félek valójában? Mi tart rettegésben? Miért is félek annyira?

A második lépés annak megvizsgálása, hogy aminek a bekövetkeztétől félek, igazából mennyire fontos számomra? Az érzés intenzitása mennyire reális? Nem túlzott-e a jelenben? Vagy valami régi traumára épülhet? Tudok-e tenni bármit, hogy elkerüljem a megvalósulását? Ha igen, mi akadályoz meg, hogy megtegyem?

A harmadik lépés, hogy elfogadom a félelmeimet, ha nem lehet tenni semmit sem ellene illetve ha lehet, biztonsági pontokat építek be a minden napjaimba, amikkel csökkenthetem a szorongás érzését. Ilyenek lehetnek például a járvány kapcsán, a szabályok betartása, a közeli családi kapcsolatok erősítése, korlátozott hírolvasás, örömteli szabadidős tevékenységek.

A szorongással való érzelemközponti megküzdést segítheti a mindennapok pillanatainak tudatos megélése. Megélni a pillanatot, amikor egyedül, a családunkkal, vagy a barátainkkal vagyunk. Eszünk, sétálunk, dolgozunk, mozgunk, zenét hallgatunk, relaxálunk, lélegzünk, egyszerűen csak vagyunk. És mindezért hálát adunk. Aki már most is így él, és nem a félelmei vezérlik a cselekedeteit, az jobban meg tud küzdeni a jelenlegi helyzettel.

Erről a túlélési stratégiáról már többen is beszámoltak, akik háborúkat, vérengzéseket, terrortámadásokat, természeti katasztrófákat vagy koncentrációs táborokat éltek túl. Megtalálták a legszörnyűbb helyzetben is azokat a pontokat, amikbe kapaszkodni tudtak. Ami értelmet tudott nekik adni ahhoz, hogy legyen hitük abban, hogy túl lehet élni.

Néha egy mosoly, egy ölelés, egy biztató szó elég lehet, hogy újra tudjunk remélni.

A remény segít, hogy tegyünk valamit magunkért és a hozzánk közel állókért. A legkisebb tett is már újabb reményt tud adni. És mindezt a szeretet nevében teszem. Mert szeretem magam és a társaim annyira, hogy tegyek valamit. És a tett közben már nem a jövőtől való félelem dominál, hanem a cselekvés öröme. A tudatos törekvés a célunk elérése felé, ami jelen esetben az, hogy egészségben jussunk el a járvány végéig. Még ha meg is betegedtünk, az is lehet egy tapasztalat a betegség és fájdalmak elfogadására, a befelé fordulásra és a gyógyulás apró lépéseinek a megélésére.

Hiszen a tudatosság világossága és a szeretet ereje le tudja győzni a félelmeink sötétségét még a legnehezebb időkben is.