Gumilabdák és struccok, avagy te hogyan küzdesz meg a stresszel?

Szerző: Sas Eszter Krisztina

Az elmúlt időszak mindannyiunk elé korábban nem látott akadályokat állított. A nehézségek azonban magukban hordozzák a tanulás és fejlődés lehetőségét is. Feltéve, ha rendelkezünk azokkal a mentális erőforrásokkal és megküzdési stratégiákkal, amelyek hozzásegítenek ahhoz, hogy ne összetörve, hanem megerősödve lendüljünk túl az elénk kerülő problémákon.

Pszichológiai definíció szerint megküzdésnek nevezünk minden olyan tudatos erőfeszítést, amelynek az a célja, hogy az adott stresszhelyzetet le tudjuk küzdeni, és semlegesíteni tudjuk a negatív hatásait.

A megküzdés vagy coping stratégiák minden esetben azt szolgálják, hogy a stressz ne betegítsen meg minket, hanem a fejlődésünket segítse elő.

A stresszhelyzetekkel azonban nem csak megküzdeni lehet. Sok esetben az elhárító mechanizmusaink lépnek életbe. Például amikor strucc módjára a homokba dugjuk a fejünket egy felbukkanó probléma kapcsán, ahelyett, hogy szembenéznénk vele. Ezek általában tudattalan folyamatok, amelyek átmenetileg felszabadíthatnak a nehézségek okozta nyomás alól, de a problémák ettől még a háttérben ugyanúgy munkálkodnak. Valódi megküzdésről és ezáltal fejlődésről itt nem beszélhetünk. Sőt, a hárítás során sok esetben inkább megbetegítenek a stresszből fakadó tényezők.

Az érzelmek vagy a probléma áll a fókuszban?

A coping stratégiákat alapvetően két csoportba sorolhatjuk attól függően, hogy érzelemközpontú vagy problémafókuszú megküzdésről beszélünk. Az érzelemközpontú megküzdés során a társas támogatás keresése a legfőbb motívum. Adott szituációban megpróbáljuk felhasználni a szociális kapcsolati hálónkat, és a számunkra meghatározó és fontos emberekre támaszkodva, a tőlük kapott érzelmi támogatástól megerősödve törekszünk az eredményes megküzdésre. Ezzel szemben a problémafókuszú megküzdés során aktívan szembeszállunk a stresszorral (tehát a stresszt kiváltó tényezővel), célba vesszük a forrását és megpróbáljuk kiiktatni.

Fontos leszögezni, hogy egyik megküzdési mód sem jobb vagy rosszabb a másiknál.

Mindig az adott helyzethez mérten kell váltogatnunk az adekvát megküzdési stratégiák között.

Lazarus és Folkman (1986) az alábbi nyolc megküzdési típust különböztette meg:

1.       Konfrontáció: Mennyire vagyunk képesek direkt módon szembenézni az adott stresszorral?

2.       Eltávolodás: Az üss és fuss reakció elvontabb szintje, annak felismerése, hogy mikor érdemes inkább távolítani magunktól a problémát.

3.       Érzelmek és viselkedés szabályozása: Ez lényegében az önkontroll koncepciójával függ össze. Képesek vagyunk-e a helyén kezelni a helyzet szülte érzelmeinket, és kontrollálni a viselkedéses reakcióinkat?

4.       Társas támogatás: A szociális hálónkból merítünk érzelmi támaszt.

5.       Felelősségvállalás: A helyzet feletti kontroll visszaszerzésére törekszünk.

6.       Problémamegoldás-tervezés: Kognitív stratégia, amely során aktívan viszonyulunk a helyzethez, és minden erőfeszítést, illetve lehetséges cselekvést alkalmazunk a stressz megszüntetése ellen.

7.       Elkerülés-menekülés: Hosszú távon nem adaptív, azonban olyan helyzetekben érdemes alkalmaznunk, amikor biztosan tudjuk, hogy nem vagyunk képesek teljesíteni.

8.       Pozitív jelentés keresése: Átkeretezzük a helyzetet, és a pozitív kimenetelek és előnyök után kutatunk.

Gumilabdák vs. medicinlabdák

Ha nehézségekről és stresszről beszélünk, nem érdemes szó nélkül elmenni a pozitív pszichológiából ismert reziliencia fogalma mellett sem. A reziliencia szót, amely az angol resilience kifejezésből lett magyarosítva, nagyjából úgy lehetne fordítani, mint rugalmas ellenállási- vagy alkalmazkodóképesség. A reziliencia lényegét legtalálóbban egy gumilabda hasonlattal lehet érzékeltetni. Egy reziliens személy, ha nehézségekbe, akadályokba ütközik vagy szimplán változásokkal találja szembe magát, akkor arra képes adaptív módon reagálni és általa megújulni, fejlődni.

Mint a gumilabda, amit, ha ledobnak a padlóra, újra felpattan.

Ezzel szemben azok a személyek, akikből hiányzik a reziliencia képessége, medicinlabda módjára a padlón maradnak, nem képesek felállni és tovább menni. A stressz és a nehézségek megakasztják őket.

Már csak azt a kérdést kell feltennünk önmagunknak, hogy képesek vagyunk-e gumilabdák módjára felállni és fejlődni a nehézségek leküzdése által, vagy struccok módjára inkább homokba dugjuk a fejünket? Ha pedig egyedül egyszerűen nem megy, érdemes profi segítséghez fordulnunk, akik átlendíthetnek minket a nehézségeken.

Felhasznált szakirodalom:

Folkman, S., Lazarus, R. S., Dunkel-Schetter, C., DeLongis, A. & Gruen, R. J. (1986). Dynamics of a stressful encounter: cognitive appraisal, coping, and encounter outcomes. Journal of personality and social psychology, 50(5), 992-1003.

Yates, T. M., & Masten, A. S. (2004). Fostering the future: Resilience theory and the practice of positive psychology. Positive psychology in practice, 521-539.